István Kemény: Ode über die Anziehung
Gedichte > Gedichte der Woche
István Kemény
und Orsolya Kalász,
Foto Dirk Skiba
István Kemény
Ode über die Anziehung
Deutsch von Orsolya Kalász
Kemény István
Óda a vonzásról
El a tengertől, ha tengernek a tömeges
vizeket nevezzük, amik a zéróig feltöltik a Földet.
Fel a hegyekbe, ha hegyek állnak
a Tömeg titokkal övezett partjain.
A valódi felemelkedés közben a szerpentinről
időnként feltűnik mögötted ez a tenger,
a közönséges, sima, emberi hülyeség,
ami visszaveri a Napot, és gyönyörű,
elviselhetetlenül, féktelenül,
magatehetetlenül, igazán gyönyörű.
El a tengertől, ha tengernek a tömeges
vizeket nevezzük, amik a zéróig feltöltik a Földet.
Fel a hegyekbe, ha hegyek állnak
a Tömeg titokkal övezett partjain.
A valódi felemelkedés közben a szerpentinről
időnként feltűnik mögötted ez a tenger,
a közönséges, sima, emberi hülyeség,
ami visszaveri a Napot, és gyönyörű,
elviselhetetlenül, féktelenül,
magatehetetlenül, igazán gyönyörű.
István Kemény
Ode über die Anziehung
Weg vom Meer, wenn
wir sie Meer nennen,
die Erde bis zum Nullniveau
füllenden Wassermassen.
Hinauf in die Berge, wenn
Berge stehen,
an den geheimnisumwobenen Ufern
der Masse.
Während des echten Aufstiegs
über eine Serpentine
erscheint hinter dir zeitweise dieses
Meer,
die gewöhnliche, glatte,
menschliche Dummheit,
wie sie die Sonne spiegelt
und sie wunderschön ist,
unerträglich, ungestüm,
unfähig, wahrhaft wunderschön.